2013. április 27., szombat

I don't know what i need

Összezavarodott, érzékeny, boldog. Gyenge, határozatlan, befolyásolható. Önkritikus, féltékeny, pesszimista. Változékony, véletlen, ostoba. Illúzióromboló, őszinte, irányítható.
Szavak, amik én vagyok.


2013. április 15., hétfő

nem tudtok ti semmit!




Kijelenthetem, hogy nem vagyok valami fényes kapcsolatban mondjuk úgy 2 barátnőmmel, sőt fájdalmas kimondani de nem szeretek a közelükben sem lenni. Legjobb barátnőim voltak ők is, igaz barátoknak hittem őket. Aztán csalódások sorra sorakoztak egymásra amit még az elején úgy véltem, hogy egy igaz barát eltűr, esetleg egy-két tanáccsal segíti őt ha úgy látja, hogy amit tesz az nem helyes.

Aztán ha egy idő után süket fülekre talál az ember és tudom, hogy az egyik fülén be a másikon ki, akkor minek strapáljam magam, ha nem ér semmit!? Ha még csak ez lenne.. mert azt megértem ha magának rosszat akar és nem engedi hogy segítsek és mivel tudja a véleményem a helyes és helytelen dolgokról így már nem is kéri ki. De előbb-utóbb tudtam, hogy eljön ez a pillanat is amikor beleunok és innentől kezdve én nem teszek semmit a barátságunkért. Ami pedig nem a múlt héten kezdődött.

Na mindegy. Szóval a lényeg az, hogy tisztába vagyok a hibáimmal és azzal hogy nincs kevés belőle. Tisztában vagyok azzal, hogy sok mindent elrontok és nem vagyok a világ legjobb embere, de ahhoz, hogy az igaz barátaimtól elmenjen a kedvem azért ahhoz tenni kell..

Tudom, hogy sokat vagyok mostanában a barátommal, a szerelmemmel. De azért mert nekünk így jó és nem akarunk másokhoz igazodni és mások elvárásai szerint élni a kapcsolatunkat. Szeretjük egymást és senkinek köze nincs hozzá, hogy mi ezt hogyan tesszük.

Az igazság az, hogy SEMMIT sem tudtok! Azt hiszitek, hogy begyepesedtünk és úgy gondoljuk, hogy barátokra nincs szükség egy ilyen komoly és szilárd kapcsolat mellett. Ez nincs így. Őszintén, ennek egymáshoz semmi köze a mi esetünkben.Csak ti arra nem gondoltok, hogy más oka is lehet. Itt az a helyzet, hogy én kiállok az IGAZ barátokért, foglalkozom és törődök azokkal akiket tényleg annak tartok. Annak, hogy mi nem járunk ki annyit mint régen, egy oka van. Az, hogy beleuntunk, abba amit néhányan művelnek egy buli alkalmával, hogy itt már szó sincs a régi baráti összetartásról, csak, hogy ki a menő mert minél többet iszik és ki a csicska mert nem bírja a piát. Azt hittem ez egy különleges, páratlan közösség.. az is volt. Vannak értékrendek és ez az emberekben idővel változik. Bennünk most változott, ami azt az érzést keltheti, hogy nem akarunk a csapat tagjai lenni, ami részben igaz. Úgy értem vannak olyan emberek akikkel már tényleg nem akarjuk a kapcsolatot erőltetni..




2013. április 8., hétfő

szörnyű


 




   Már régóta tervezem, hogy írok valami hosszabb, megfogható, részletesebb bejegyzést. Érdekes és közben elszomorító, hogy hosszú, részletes bejegyzést szomorú hangulatomban, negatív dologról tudok írni leginkább.
   A mai nap, olyan vagyok mint egy mosott rongy. Csak kóválygok, csak engedem, hogy sodorjon magával ez az unalmas és letargikus nap. Furcsa pedig, mert ez az első a tél után, hogy kisütött a Nap, én valahogy mégis fordítva működöm, mert ilyenkor elszontyolodom. Végül is Januárban születtem és mindig is jobban kedveltem a hideget. Jó..igen.. nem vagyok egy könnyű eset.
  Lehet, hogy sokan azt hiszik a blogom alapján, hogy egy "depis", magába forduló ember vagyok, mert ilyenekről könnyebben tudok írni. De hát szerintem ez természetes, végül is ha megnézzük talán szakítós, "nehéz az élet"-es dalokból Dunát lehetne rekeszteni. Na mindegy.
  A tegnap este nem volt túl kellemes. Boldog voltam, mert minden teljesen jól ment. A pénteki bál kiemelkedően jól sikerült számomra és csak közelebb hozott hozzá. Én hülye, újra felhoztam a múltat, úgy igazán és rendesen. Előbb-utóbb tudtam, hogy sor kerül rá csak nem voltam elég erős hozzá. Még most sem voltam az, de valahogy muszáj volt. Már nem bírtam magamban tartani, mert bánt.

  Szóval ez a mai nap a bolond osztálytársaim nélkül szinte elviselhetetlen lett volna. Ők segítenek nekem mindig. Azért az ilyen helyzetek ébresztenek rá, hogy kikre lehet számítani és kinek vagyok fontos.
Na de azt hiszem most valami, szörnyen nehéz kő esett le a lelkemről, megkönnyebbültem, hogy kimondtam magamból azt amire azt hittem, nem leszek képes. Rájöttem, hogy mint mindig, mindent túl komplikálok és túl sokat gondolkodom, aminek az az eredménye, hogy zűrzavar keletkezik a fejemben. Az a lényeg, hogy rendeződni látszanak a dolgok mert most úgy igazán kezdem LESZARNI A MÚLTAT! (bocsánat a kifejezésért)



                 















2013. április 7., vasárnap

..and who I am 2.


Találtam egy olyan embert akivel leakarom élni az életem!:)


Akarom, hogy akarj! haha:D
Mindig is szerettem volna egy házat a tengerparton.

Sokszor nem tudom abbahagyni a nevetést:D

Utálom a házi feladatokat! 

Azt kívántam sokszor, hogy bárcsak amerikai lennék.

..:)







..and who I am

..és ki vagyok én


Sok időt töltök a szobámban. Túl sok időt.:S

 Szeretem az ajándékokat! De adni jobban:)

 A legjobbat látom meg az emberekben.

 Egyszer elszeretnék játszani egy dalt gitárral.

 Magamban viszont nem látom meg a jót.

 Könnyű befolyásolni.:/

 Nem gondolom, hogy jó ember lennék.

 Órákat eltudok tölteni semmit tevéssel.

 Szeretem nézni az eget. Megnyugtató..

 Egyszer szeretnék valami őrültséget csinálni.:D

 A szám a legjobb testrészem.:$

Később el akarok költözni, lehetőleg külföldre.


 Szeretem a szüneteket. Főleg a téli szünetet. Imádom a Karácsonyt.:)

 Sokat netezek. Leginkább facebookon töltök sok időt. Ez baj.

 Szeretek sokáig fent lenni. Későn alszom és későn kelek.

 Sokat tervezek, pedig tudom, hogy nem lenne szabad.


 Nem mindig mondom el, sőt szinte sosem hogy mi jár a fejemben.

 Hiszek benne, hogy az emberek többsége jó.

Barátságos vagyok.:)

 Van, hogy semmihez sincs kedvem. Szeretek lustizni.:$


 Nem tudok belenézni a tükörbe rossz érzés nélkül.

 Értékelem a kis dolgokat is. Talán még jobban is mint a nagyobbakat.


 Ragaszkodó vagyok.

 Fiatalon estem szerelembe.

 Vigaszt találok a zenében.

Szeretem kidíszíteni a szobámat.:)

 Képet csinálok mindig, mindenhol..:|:D





..and that's who I was

..és aki voltam régebben


 Régen túl naiv voltam, de már tudom, hogy nem eshetek ebbe a hibába.

Mindig is az volt az egyik álmom, hogy valaki játsszon nekem egy saját dalt gitáron, de ilyen csak a filmekben létezik:)

 Imádtam/imádok mindenféle irodaszert. Ha megláttam egy papírt és valami író eszközt órákig elvoltam vele:D
Több akartam lenni egy rajongónál. Megesett, hogy "plátói szerelmes" voltam. Nem igazi szerelmes, csak olyan "elképzeltem milyen lehet egy sztárral járni" és hát tetszett:) de ez butaság:D
 Sokáig láthatatlannak éreztem magam.
 Volt olyan időszak amikor nem tudtam, hogy mit akarok.

 Mindig bizonytalan és összezavarodott voltam.

 Szerettem a bunkikat. Ahol sokat játszottunk a barátnőimmel:)
 Barbie mániás voltam. Olyan nap nem volt, hogy nem játszottam volna velük. Körülbelül 50 db volt belőlük:D