music is my life

words that hurt

Sosem éreztem magam elégnek. Olyannak aki elégedett. Tettem volna sok dolgot ami jól esett volna, a kimondatlan szavak gyűltek bennem és a megbocsájtás volt a főfeladatom. Mindent el kell tűrnöm! Mindent el is tűrtem, azért tartok ott ahol tartok. Sok mindent más érdekéből tettem és nem volt fontos, hogy nekem mi a jó. Képtelen vagyok dönteni kis csekély kérdésekkel kapcsolatban is, mert ez van belém vésődve. Nekem mindegy, minden csak a másiknak legyen jó. Olyan szavakkal vágott fejbe amik széttörték a lelkem, bár vertek volna meg, ez jobban fájt. Azzal szembesített, hogy nem vagyok semmire képes, hogy egy nyomorult életet élek. Megérdemelt szavak voltak ezek?
Réges-régen az oviban vagy a suliban alkalomadtán megkínáltak valamivel és lehet, hogy jól esett volna, hogy megkóstoljam, inkább azt mondtam "köszönöm, nem kérek". Kerültem minden konfliktust mert azt akartam, hogy szeressenek. Úgy irányítottak ahogy csak akartak. Véleményem volt és van is mindenről csak kevesen tudják. Bizonyítani akartam mindig az embereknek. Egy olyan ember akartam lenni akire örömmel gondolnak és jószívűnek látják. De miért? Mi értelme? Hiszen magamnak kellett volna bizonyítani és így mások is hittek volna bennem. Mára már felnyitották a szemem, de szenvedek a múlt okozta ki nem mondott szavaktól, ki nem mutatott érzésektől és elfojtott indulatoktól.. ott rontottam el, a múltban.

it's too hard

Egyre többször érzem azt, hogy tanácstalan vagyok és nem tudom mihez kezdjek. Sokszor jön el az a pillanat, hogy kiborulok, vigasztalhatatlanul sírok és legszívesebben elbújnék mert szégyellem magam. Amilyen pozitív és optimista voltam, most annyira borúlátó. Eluralkodik rajtam az az érzés, hogy nem tudom megoldani a problémáimat és az egész annyira zavarossá válik. Iskolában a megszokott álarcot viselem, ami azt sugallja, hogy minden rendben van és minden erőmmel azon vagyok, hogy leleplezzem azt ami valójában folyik bennem. Mindent annyira bonyolulttá teszek, pedig azért vagyok ezen a világon, hogy mindenből a legjobbat hozzam ki. Úgy kívánok egy óriási pofont, hogy hátha az majd észhez térítene és megtanulnék újra tényleg igazán élni. Megtanulnám, hogy az az igazi kézzel fogható probléma amit a pofon fájdalma okozott. Persze én tudom, hogy ez is probléma, de lehetetlen igazán elmagyarázni, hogy mit érzek mikor a pánikbetegség kiteljesedik és úrrá lesz rajtam, pedig úgy elmondanám. Ez már túl nehéz, de soha nem adom fel! Nem tehetem, mert a rossz érzések később elhalványulnak és a jók miatt érdemes élni..

!

elegem van

Elérkezett az a pont, hogy egy icipicit sem fogom vissza magam. Nem tartom magamban azt ami bánt, mert már nem fér el.
Egyenesen rühellem a facebookot és egyedül azért vagyok fent, hogy kapcsolatot tartsak bizonyos emberekkel. DE, amit ennél is jobban utálok, azt ami folyik rajta. Az a legfontosabb, hogy ki mennyi "lájkot" kap a képére. Az persze még viccesebb mikor kérnek, hogy lájkold be, konkrétan kérnek arra hogy tetszen a képük. Ez már aztán ész..
Azt, hogy a legtöbb fájdalmat ez a @&#$ß közösségi oldal okozza, nem is fontos. De én vagyok a hülye, hogy ezt az ártatlan weboldalt fikázom mikor az emberek tették ilyenné.
Ezért van az, hogy ugye nem vagyunk szemtől szembe, így össze-vissza lájkolhatjuk egymás képeit, bejegyzéseit mert az milyen király, közben meg élőben még köszönni sem köszönünk egymásnak. Logikus.
Azoknak a lányoknak, akik kiteszik mindenüket, minden képen, és ráadásul a híres "kacsa szájtartással" és a "fáj a hátam" beállással dobják fel magukról a "szebbnél-szebb" képeket amikre jön a 200-500 lájk, gratulálni tudok és a fiúknak is akiknek tetszik.
Na és a jó kis ask.fm. Tényleg nem akartam egyiket sem lehordani, mert azt sem akartam, hogy úgy tűnjön mintha egy kicsit is foglalkoznék vele, de hát nincs mit tenni, ebben a világban élünk, ahol ezek az alapok..
Szóval, nem érdekelt az ask.fm oldal amíg engem nem kevertek bele. Soha eszembe sem jutott volna, hogy csináljak magamnak, még csak unaloműzőként sem, de hát persze így is megtalálnak. Ja, és akkor vannak azok -a leginkább lányok- akik tényleg őszintén válaszolnak, minden akárki által feltett.. sokszor illetlen és retardált kérdésekre, viszont abba nem gondolnak bele, vajon kik olvashatják szörnyülködve, ezzel elássák magukat az emberek szemében. Ami itt megy már felháborító.

 

kezdem unni..

                                                             van, hogy csak ez segít

hiányzol mellőlem

Sosem éreztem magam ennyire elveszettnek. Sosem éreztem még így. Az, hogy nem tudom mi van veled, hogy épp mit csinálsz megőrjít. Mintha hiányozna a másik felem. Nem tudok másra gondolni csak, hogy írj vagy hívj vagy bármi.. tudni akarom, hogy jól vagy. Mindent tudni akarok rólad.
Eldöntöttem, hogy elfoglalom magam, hogy erősen kezelem ezt a pár napot, de nem megy. Minden pillanatban arra vágyom, hogy megölelhesselek és a közelemben legyél.
Sosem akarom többé, hogy hiányozz! Mert mindig mellettem akarlak érezni. Soha többet nem engedlek el, ha visszajössz..

endorfin hiány

Alvatlansag

Fogalmam sincs mit tegyek. Itt ulok az agyamban.. mikor reg aludnom kellene hiszen holnap iskola. Utalom magam es a kozerzetem. Bar mindent olyan konnyeden kezelnek es ugy elhetnek mint masok..ugy igazan.