suffering

szeretlek vagy mégsem? csak szenvedek emiatt
mikor elmondod mit érzel, engem csak megriaszt
már nem érdekel meddig, csak próbáljuk meg újra
csak a jövő fontos, nem gondolok a múltra.

szavaid simogatnak de máskor összeszúrnak
a ***** miatt érzem magam túlságosan aprónak
kérlek döntsd már el mit akarsz, a "sajnálom"-ból elég,
vagy csak nekem kéne engedni, legyek végre merész?

Nézz magadba!

Nem bírom az olyan embereket, akik olyanokról mondanak véleményt, akiktől ők egy picit sem különbek.
Csak nézz magadba egy picit. Gondolj arra, hogy mindig úgy viselkedsz ahogy kell? és ha egy kívülálló látna téged mit gondolna rólad?
Ha így viselkedsz, ne siránkozz azon, hogy téged nem szeret egy fiú sem... elmondom, hogy miért...azért mert kelleted magad. Persze, hogy ezt minden fiú kihasználja....egy darabig, aztán a véleménye is meg van rólad. Figyelj átlátszó, hogy azért rázod magad, mert tudod, hogy ez a fiúknak tetszik. Aztán megsértődsz azon, ha valaki ilyesmit feltételez rólad. Pedig valami valóságalapja is van annak, hogy ezt mondják. Ha nem vagy magaddal megelégedve, akkor miért hordasz olyan ruhákat amik kihangsúlyozzák az alakodat? Miért hordasz kivágott felsőket ha nem szereted az alakodat? A facebook-on kiírod, hogy milyen csúnya vagy csak azért, hogy százasával győzködjenek az ellenkezőjéről.

Nem tudom, de én nem tudnék ilyenre képes lenni. Jó érzés mikor megdicsérnek, de nem ilyennel fogom elérni. Inkább leszek olyan, amilyen vagyok, minthogy kéretem magam, csak azért hogy nőjön az egom.

I can

Vannak olyan dolgok, helyzetek az életben mikor nem lehet megfutamodni, és helyt kell állni. Olyankor úgy érzem, sok minden nehezedik rám és talán nem bírom el, a teendők összenyomnak. Sokszor kis dolgokra is rátudok parázni annyira, hogy az rámenjen a teljesítményre. Ez borzalmas.
De tudom, hogy ez csak is rajtam múlik, csak én tudok ezen javítani. Bízok magamban és tudom, hogy meg tudom tenni!
Az élet eszméletlenül rövid, és nem pazarolhatunk el, nem hagyhatunk ki olyan pillanatokat, eseményeket az életünkből, amelyekbe azért nem mertünk belevágni mert féltünk, hogy talán nem fog sikerülni. Beismerem ez a legrosszabb hozzáállás. Elhiszem, hogy bármire képes vagyok. Azt amit kitűzök magam elé célként meg tudom csinálni.
Sok dolog azért tűnik olyan ijesztőnek, mert az emberek teszik olyanná.
Én úgy gondolom, hogy bármivel állunk szemben, a lényeg az, hogy jól érezzük magunkat, és ha tényleg annyira lehetetlennek tűnik, mindenből van kiút, de ha elhiszed, hogy menni fog, és egyszerűen, könnyedén fogod fel, semmi nem állhat az utadba!

Szeretlek

"Szeretlek"- ezt a szót könnyű kimondani, és a baj ott kezdődik hogy sokan ki is mondják oktalanul. Ezzel a szóval sokan játszadoznak, és nem veszik észre mekkora súlya van. Csak akkor mondd, ha tényleg úgy gondolod, különben többet ártasz vele, mint használsz!

Never give up

Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor élni sincs kedve. Valakinek többször, valakinek ritkán. Ez természetes, de eszedbe kell, hogy jusson az, hogy eddig miért harcoltál? Az élet egy ajándék! Még ha abban a pillanatban nehéz is elhinni, hiszen olyankor annyira el vagy keseredve, hogy bármire képes lennél. De később rájössz, hogy szerencsés vagy, mert olyan dolgok részese vagy amikért mások életüket adnák. Ezeket a dolgokat kell megkeresni és ÉRTÉKELNI. Nem arra kell gondolnod, hogy benned semmi sem jó, hogy tele vagy problémákkal. Csak a jó tulajdonságaidra gondolj, még ha ezt másnak be sem vallod, magadban tudnod kell, hogy szerencsés vagy...nekem elég ha te tudod, mondd azt hogy: "igen is, van itt helyem."

Minden embernek megvan a párja a világban. Egy olyan ember aki úgy fogad el, ahogyan vagy. A leggyönyörűbb, a legjobb ember vagy a számára, tökéletes.
Tudom, hogy mindenkinek vannak mélypontjai és hullámvölgyei, de gondolj arra ha nagyon mélyen vagy, onnan már csak felfelé vezet az út... SOHA NE ADD FEL! Bia(L)

I miss you

"Mikor rád mosolyog, de már nem úgy mint régen egy forró csók után. Most nem úgy, most csak talán örül, hogy lát, de a mosolya mögött már nem ez van, mint azelőtt. Csak nézitek egymást és megfagy a levegő, csak ölelnéd és csókolnád, és elmondanád, hogy hiányzik ha nincs veled, de nem lehet. Kirohannál, hogy üvölts, mert nem lehet a tiéd. Csak összekuporodva ülsz, és hallgatod őt miről beszél, figyeled őt, a mozdulatait, a szemét, a bőrét, a karját, amivel nemrég még téged ölelt, és a szívedbe mar a fájdalom, mert az a szem már nem fog úgy rád nézni, mint azelőtt. Már nem túrhatsz bele a selymes hajába. Már nem érintheted a bőrét. Már nem csókolhatod a száját. Már nem. Soha többé. De mikor utoljára érintett, ölelt és csókolt azt nem felejted el, egyetlen percet sem felejtesz el abból, amit együtt töltöttetek, és ha csak rövid időre is, és még ha titokban is melletted volt, a tied volt még ha nem is egészen,de bele sem gondoltál, hogy ez az utolsó csók, az utolsó ölelés. Talán akkor jobban magadhoz szorítod, vagy hevesebben csókolod meg, ha tudod, hogy ez az utolsó alkalom. De nem gondoltad végig, féltél és iszonyúan fájt. Mit kellett volna tenned? Miért engedted el? Már csak a kérdéseid vannak, amelyekre annyiféle választ adhatnál, de nem találsz megfelelőt. Nem tudod mi lett volna,ha.... Mit hoz a sors? Talán egyszer valahol, valamikor, és lesz még egy csók és még egy ölelés. Ennyi, vagy talán több? Nem is sejtheted. Csak az időre vársz, hogy az majd segít, és eldönt mindent. De még mindig fáj. Látnod kell. Senki sem tudhatja körülötted, hogy megveszel érte, és csak a remény marad. A remény, hogy egyszer csörög a telefon: „Hiányzol!”"

memories...

Ma délután kimentem a teraszra. Szeretek ott lenni, mert belátom az egész várost. Ránéztem a régi iskolára... a salakpályára és eszembe jutott megszámlálhatatlan emlék. Az ahogyan szenvedtünk, miközben 2000 métert futottunk... az, hogy szünetekben a kerítés mellett álltunk és a suli melletti patakot néztük, amikor futottunk a mókus után. Aztán ránéztem az épületre és eszembe jutottak a felelések, a dolgozatok, a fellépések, a farsangok, azok a csodálatos percek és azok az emberek akiket ott ismertem meg és ma már el sem tudnám képzelni az életem nélkülük... és ránéztem az útra, ahol jöttünk lovaskocsival az utolsó nap, majd a betonpályára ahol elbúcsúztunk egymástól...ezek talán kis dolgoknak tűnnek, de lassan egy éve, hogy történtek és nekem rengeteget jelentenek. Azt kívántam csak egy napra visszamehessek és átélhessem még egyszer...de hiába vágyom ilyesmire, nem lehetséges, azok az emlékek örökké a szívemben élnek, soha nem felejtem el...