sometimes

Néha nem azért bocsátunk meg valakinek, mert megérdemli.. hanem azért, mert nem akarjuk, hogy elvesszen az életünkből.

elcseszett valóság

Hogyan is kezdődhetett mindez.. maga a rejtély számára is. Mindez, ami miatt szenved, ami tönkre teszi az életét. Régen forrhatott ki valamiből, vagy talán nem. Egy biztos, nem pillanatok műve. Talán tettek, szavak váltották ki, talán minden egyszerre. Emlékezetébe vésődött az, ahogyan elalvás előtt viselkedett. Az, hogy félt mindentől, így elregélt magában egy komplett szöveget amivel esdekelt azért, hogy sose történjen semmi rossz a családjával és vele sem. Az érzés benne mikor fel kellett állnia, hogy elmondjon egy verset akkora gondot okozott mint másnak 10 injekció egy helyre, amit ő simán eltűrt volna. Hiszen ő fordítva működik, vagy valahogy másképp. Az, ahogyan meg kell nyilvánulni mások előtt, és később az a tudat, hogy nem tudja azt mutatni amit tud, ami telik tőle, elkeserítő. Rástresszelt mindenre, a legapróbb dolgokra is. Hogy miért? Ez az egyik kérdés a sok közül amire rejtélyes a válasz. Senki nem tudja, még ő maga sem. Az önkontroll, az önbizalom, a magabiztosság hiánya miatt, ami évek alatt lerombolódott, vagy talán ki sem alakult soha.. létrejött egy félelem. Egy pánik. Pánik mindenféle helyzettől, legfőképp ismeretlentől. Gondoltok százai cikáznak a fejében, vajon mi lenne a megoldás? Egy féléve még úgy gondolta, hogy magában le tudja rendezni azt a több évi fájdalmat és felgyülemlést. Aztán emlékszik egy hangra -még a fogorvosnál ült- pánik tört rá, erősen. A fogorvos szavai visszacsengnek füleiben. "Egy 16 éves lánynak durva, és nem lenne ajánlatos nyugtatót szedni!". Apukája semmit nem sejtett a problémáról, legalábbis a súlyosságáról.
A nyár közepén kezdődött minden ami felforgatta az életét teljesen, ezzel együtt másokét is. Rájött mindenki, hogy ez nem egy egyszerű tiniizgalom, ami néha-néha stresszhelyzet esetén felbukkan mint általában mindenkinél. Ez nem szimpla "tenyér dörzsölős" izgalom. Ez más. Mikor reggel fejvesztve kapkod a levegőért, a szíve majd kiugrik, a gombóc szinte kőkemény a torkában, az izmai megfeszülnek, a világ kikapcsol körülötte, átadja magát a pániknak. Segítségért sír a szüleinek, hiszen nem tudja, hogyan kezelje ezt az elszabadult érzést. Mintha egy ketrecbe lenne bezárva és sehol sincs kiút, sehol sincs megfejtés. 16 évesen xanax-al kelt és feküdt. Mára már 2 másik gyógyszerre váltott, ami endorfin hiányát csökkenti, valamilyen szinten. Néha teljesen elhagyja magát és a feladás gondolata is felmerül benne, de ott van mellette a családja, a barátja, a barátai és ők segítenek neki a figyelem elterelésben, az élet szépségét megkeresni ha pillanatnyilag elvesztené. Oly nehezen kezeli, olyan megfejthetetlennek tűnik az egész, és egyenlőre nem találja a biztos pontot, azt a pontot, ami azt jelzi, hogy túl van rajta. Túl akar lenni rajta és élni akarja az életét.

Tudod mi a legszomorúbb ebben az egészben? Hogy az ő.. én vagyok.

Irigység és utálat

Gondolom sokan átélik a kampány izgalmait a közép suliban. Nem gondoltam volna, hogy ennyi gonddal, teherrel és stresszel jár, de számunkra teljesen megérte minden idő amit belefektettünk.
Igen, nem voltam jol, nem éreztem jól magam egész végig, mert az én idegállapotom elég ingadozó, 2féle nyugtató minden nap nem annyira megszokott ebben a korban, de ha muszaj akkor muszaj..Túl lettem rajta az utolso napra és önfeledten örültem és ünnepeltem az én szerényke osztályomat mert mindent beleadtak és nem a pénzre és egyebekre gondolok, hanem, hogy bennünk volt a legtöbb szeretet és lojalitás az biztos, nem érdekel senki más fajta véleménye.
Örömkönnyek közepette ölelte egymast az osztaly és ennyire még sosem voltunk együtt, olyan boldogsagot és büszkeséget éreztünk, hogy az elképesztő és soha senki nem veheti el tőlünk!
Aztan ugye vannak azok akik nem tudnak veszíteni. Nevetséges, hogynéhány ember mire képes egy iskolai kampany miatt. Ha ez a legnagyobb problémájuk akkor az régen baj. Ügyvédet meg nyugodtan fogadhatnan is a szavazatok szána ezután sem lesz több. Meglepetés! Ez így alakult, fogadjak el. Nem tudnak beletörődni, hogy minket tartottak jobbnak és nem értem miért kell minket fikázni amiért megnyertük mert az iskolánk döntött így. A jò kedvünket és ezt a megtiszteltetést nem tudják elvenni úgysem, ez a miénk akermennyire utálatot sugároznak felénk, legyenek el azokkal az emberekkel akik ugyanúgy lázadnak aztán egy idő után csak lecsendesednek a dolgok. A véleményük meg eddig sem és ezután sem fog érdekelni.

f*cking past

"Mi az ami amitől több mint én?"

exactly never

..sosem lesz csak a múlté

nyugtató

Árnyalataim

Tudod, én úgy nevelkedtem, hogy a szüleim mindent megtettek azért, hogy nekem jó legyen, de sokszor ez átfordult a másik oldalára. Meg kellett felelnem egy képnek, egy mások által létrejött képnek. Egy ember voltam, akiben annyi érzés, vágy és álom kavargott, és mindez bent kellett, hogy maradjon. Az is lehet, hogy ezt a képet én alkottam magamban. Nem tudom. De olyan lettem mások szemében amilyen pont nem akartam lenni soha. Néha visszamennék gyereknek, mert visszagondolva olyan boldog voltam. Átértékelnék dolgokat. A mai énemmel visszanéznék és megnézném, azt a pillanatot mikor anya és apa először meglátott vagy épp azt ahogy énekelek mamámmal a konyhában éjfélig olyan önfeledten.. Úgy megölelném nagypapám, minden erőmmel, úgy olyan "Papi én azt akarom, hogy mellettem maradj mindig" öleléssel. Visszanézném, ahogy az oviban kialakultak az első barátságaim, és suliban mennyit nevettem a többiekkel. Odamennék Zsuzsa nénihez, hogy "Tanítónéni, azt szeretném, hogy ennek sose legyen vége, mert ha felnő az ember az idő csak úgy repül, itt még minden olyan álomszerű." Megnézném magam, mikor tudatosult bennem, hogy szerelmes vagyok valakibe.Felkutatnám, hogy addig a pillanatig miért éreztem úgy, hogy engem senki ne szeressen, hogy miért nem bírtam elviselni. Ha lehetne, megmutatnám mit éreztem akkor mikor ő szeretett és én nem vagy azt mikor már én szerettem és neki más kellett. Megmutatnám, hogy milyen boldog voltam mikor először megcsókolt. Megmutatnám, hogy mit éreztem mikor elhagyott. Megmutatnám mit éreztem mikor hallottam, hogy szerelmes és azt, hogyan álcáztam, hogy nem nem érdekel. Közben meg összetörtem újra és újra, azzal az érzéssel, hogy ők miért többek ők mint én? Mivel? Tudod, én azt mondom, hogy semmivel. Soha, semmivel nem voltak többek tőlem. Megalázva éreztem magam és túl kevésnek bárki számára is. Igen, ezt tenném, mert mindenki megérdemli és mondhatom, hogy a múlt nem számít és azt, hogy ami fáj el kell felejteni. De nem teszem, mert a múlt alakított ilyenné amilyen most vagyok. Szabaddá.. Felelősségteljes és hitetlen lettem. Bármi van most a jelenben, bármennyire is szüntelenül szeretem, az ott van, amit akkor éreztem. De tényleg nem érdekel már. Nem érdekel kinek az ölébe borult mikor én magányosan sírdogáltam itthon. Nem érdekel, hogy kit csókolt mikor én arra vágytam reménytelenül, hogy odajöjjön és azt mondja "Tudom, hogy te többet érsz náluk." Nem érdekel, hogy kire nézett úgy mint rám. Nem érdekel, hogy kinek fogta a kezét szorosan míg az enyém az övére várt.. és, hogy tényleg nem érdekelnek-e? Már, hogy ne érdekelnének. A legfájóbb dolgok azok amiken nem tud az ember változtatni és vagy elfogadja, vagy szenved, vagy elengedi azzal a tudattal, hogy már minden más és az emberek változnak. Egyenlőre nem tudom elengedni, és fogalmam sincs mikor fog menni. És azt is tudom, hogy ha olvasod ezeket a sorokat bűntudatod van, annyit tudok rá mondani, hogy nem tartozol megbánással csak egyetlen dolog miatt, amiről tudjuk mi. Nem tartozol vele, mert nem tehettél róla, hogy én szerettelek és te nem vagy már nem. Ne dühöngj kérlek! Ismerlek. Talán sokszor jobban mint magam. Ez érdekes, de saját magamat még nehezebb megfejtenem. Érzések, fellángolások, elkeseredések, hangulatingadozások összessége vagyok. Az emberek, a tettek, az elnyomások változtattak olyanná aki most vagyok. Egy olyan emberré, aki fél mindentől, aki nem tudja megmutatni azt amit tud, aki nem tud közeledni mások felé könnyedén, aki nincs tisztába a saját érzéseivel, aki volt már annyira kiborulva, hogy nem látta a kiutat, aki nem hisz magában, akit a legtöbben félreismernek. Minden olyan zavaros. De egyszer tudom, hogy sikerülni fog. Sikerülni fog egyszer lehengerelni az embereket. Saját magammal. Egyedül. Magabiztosan. Az álmomat meg fogom valósítani, nem másért.. csakis magam miatt!