keserűség

Egy ideje lelkembe keserűség költözött. Lázadok, sokszor saját magam ellen is. Pokollá teszem az életem és a körülöttem lévőkét is. Mennyivel könnyebb lenne ha más lennék, igaz? A válasz az, hogy más voltam, de mint tudjuk, az emberek változnak, így én is megváltoztam. Nem szándékosan. Olyan rosszindulat alakult ki bennem, hogy már én is félek olykor tőle. Egyfajta bosszúállás, semmiképp sem bizonyítás. Nem akarok már senkinek sem bizonyítani. Úgy érzem, hogy jelenleg nem tartozom senkinek sem ezzel. Talán fel kéne nőnöm az élethez, talán nem vagyok elég erős hozzá és gyerekesen kezelem, de ez van. Mindenki azt kapja ami jár. Az, hogy mindenkinek a jót akarjam és az én érzéseim nem számítanak már a múlté. Ez talán valami önvédelem, ez ellen a keserű valóság ellen. Nincs gyógyszer, nincs megoldás. Én vagyok, a fájdalom és a gondolataim.

Jó lenne visszakapni a régi "mindenen mosolyog ez a lány" képet.

f*cking b*ches

lépés lépést követ

Változtam. Változok. Oly sok mindenre rájöttem, oly sok mindenre rádöbbentettek. Tudom, hogy már nem érdemes másnak bizonyítani, másoknak megfelelni. Az élet eszméletlenül nehéz és sokszor fájdalmas, de a boldog pillanatok, a szeretet mindent el tud felejtetni. Sokszor összetörtem és azt hittem már mindent szét fújt a szél és nem tudtam mihez kezdjek, de valahogy mindig van valami remény.
Rengeteg problémám volt és van is, hogy nem tudom azt tenni amit szeretnék. Pillanatnyilag az éneklésre gondolok. Azt hiszem jó úton járok. Megfejtettem a lelkemben elbújt makacs kis rejtélyt. Magam miatt énekelek! Mert boldoggá tesz. Miután erre rájöttem, levetettem minden zárkózottságomat és kiálltam az osztály elé és énekeltem. Úgy, ahogyan már régen szerettem volna. Úgy, ahogy ők is várták tőlem és azt az érzést soha nem felejtem el, ahogy mindenki elcsendesedett és rám figyelt, ahogy összekapaszkodva táncoltak az én hangomra! Csodálatos volt. Ezt követően, meghívtak egy "garázsbandába" és jelenleg tagja vagyok. Már túl vagyunk az első próbán és eszméletlenül élveztem, igaz csak próbálkoztunk de ami a legfontosabb, hogy úgy érzem átléptem valamit, áttörtem egy falat, ami eddig akadályozott abban, hogy azt tegyem amit szeretek. A boldogságért harcolok. Egy olyan ember akarok lenni, aki segítőkész, és nyomot hagy az emberekben. Akire sohasem mondanák azt, hogy 'elcseszett' életet él, hanem inkább céltudatos és életrevaló.

passion

sometimes

Néha nem azért bocsátunk meg valakinek, mert megérdemli.. hanem azért, mert nem akarjuk, hogy elvesszen az életünkből.

elcseszett valóság

Hogyan is kezdődhetett mindez.. maga a rejtély számára is. Mindez, ami miatt szenved, ami tönkre teszi az életét. Régen forrhatott ki valamiből, vagy talán nem. Egy biztos, nem pillanatok műve. Talán tettek, szavak váltották ki, talán minden egyszerre. Emlékezetébe vésődött az, ahogyan elalvás előtt viselkedett. Az, hogy félt mindentől, így elregélt magában egy komplett szöveget amivel esdekelt azért, hogy sose történjen semmi rossz a családjával és vele sem. Az érzés benne mikor fel kellett állnia, hogy elmondjon egy verset akkora gondot okozott mint másnak 10 injekció egy helyre, amit ő simán eltűrt volna. Hiszen ő fordítva működik, vagy valahogy másképp. Az, ahogyan meg kell nyilvánulni mások előtt, és később az a tudat, hogy nem tudja azt mutatni amit tud, ami telik tőle, elkeserítő. Rástresszelt mindenre, a legapróbb dolgokra is. Hogy miért? Ez az egyik kérdés a sok közül amire rejtélyes a válasz. Senki nem tudja, még ő maga sem. Az önkontroll, az önbizalom, a magabiztosság hiánya miatt, ami évek alatt lerombolódott, vagy talán ki sem alakult soha.. létrejött egy félelem. Egy pánik. Pánik mindenféle helyzettől, legfőképp ismeretlentől. Gondoltok százai cikáznak a fejében, vajon mi lenne a megoldás? Egy féléve még úgy gondolta, hogy magában le tudja rendezni azt a több évi fájdalmat és felgyülemlést. Aztán emlékszik egy hangra -még a fogorvosnál ült- pánik tört rá, erősen. A fogorvos szavai visszacsengnek füleiben. "Egy 16 éves lánynak durva, és nem lenne ajánlatos nyugtatót szedni!". Apukája semmit nem sejtett a problémáról, legalábbis a súlyosságáról.
A nyár közepén kezdődött minden ami felforgatta az életét teljesen, ezzel együtt másokét is. Rájött mindenki, hogy ez nem egy egyszerű tiniizgalom, ami néha-néha stresszhelyzet esetén felbukkan mint általában mindenkinél. Ez nem szimpla "tenyér dörzsölős" izgalom. Ez más. Mikor reggel fejvesztve kapkod a levegőért, a szíve majd kiugrik, a gombóc szinte kőkemény a torkában, az izmai megfeszülnek, a világ kikapcsol körülötte, átadja magát a pániknak. Segítségért sír a szüleinek, hiszen nem tudja, hogyan kezelje ezt az elszabadult érzést. Mintha egy ketrecbe lenne bezárva és sehol sincs kiút, sehol sincs megfejtés. 16 évesen xanax-al kelt és feküdt. Mára már 2 másik gyógyszerre váltott, ami endorfin hiányát csökkenti, valamilyen szinten. Néha teljesen elhagyja magát és a feladás gondolata is felmerül benne, de ott van mellette a családja, a barátja, a barátai és ők segítenek neki a figyelem elterelésben, az élet szépségét megkeresni ha pillanatnyilag elvesztené. Oly nehezen kezeli, olyan megfejthetetlennek tűnik az egész, és egyenlőre nem találja a biztos pontot, azt a pontot, ami azt jelzi, hogy túl van rajta. Túl akar lenni rajta és élni akarja az életét.

Tudod mi a legszomorúbb ebben az egészben? Hogy az ő.. én vagyok.

Irigység és utálat

Gondolom sokan átélik a kampány izgalmait a közép suliban. Nem gondoltam volna, hogy ennyi gonddal, teherrel és stresszel jár, de számunkra teljesen megérte minden idő amit belefektettünk.
Igen, nem voltam jol, nem éreztem jól magam egész végig, mert az én idegállapotom elég ingadozó, 2féle nyugtató minden nap nem annyira megszokott ebben a korban, de ha muszaj akkor muszaj..Túl lettem rajta az utolso napra és önfeledten örültem és ünnepeltem az én szerényke osztályomat mert mindent beleadtak és nem a pénzre és egyebekre gondolok, hanem, hogy bennünk volt a legtöbb szeretet és lojalitás az biztos, nem érdekel senki más fajta véleménye.
Örömkönnyek közepette ölelte egymast az osztaly és ennyire még sosem voltunk együtt, olyan boldogsagot és büszkeséget éreztünk, hogy az elképesztő és soha senki nem veheti el tőlünk!
Aztan ugye vannak azok akik nem tudnak veszíteni. Nevetséges, hogynéhány ember mire képes egy iskolai kampany miatt. Ha ez a legnagyobb problémájuk akkor az régen baj. Ügyvédet meg nyugodtan fogadhatnan is a szavazatok szána ezután sem lesz több. Meglepetés! Ez így alakult, fogadjak el. Nem tudnak beletörődni, hogy minket tartottak jobbnak és nem értem miért kell minket fikázni amiért megnyertük mert az iskolánk döntött így. A jò kedvünket és ezt a megtiszteltetést nem tudják elvenni úgysem, ez a miénk akermennyire utálatot sugároznak felénk, legyenek el azokkal az emberekkel akik ugyanúgy lázadnak aztán egy idő után csak lecsendesednek a dolgok. A véleményük meg eddig sem és ezután sem fog érdekelni.