Az első szerelmi bánatos dal amit sírva énekeltem, Sajnos nem az utolsó volt.

sablonos történetem

Csalódott. Gondolatok. Szánalom. Ribancok. Más. Fájdalmas. Kétségbeesett. Rémült. Összetört. Miért. Bizonytalan. Üres. Semmi. Zavarodott. Utálatos. Emlékek. Hangok. Szavak. Könnyek. Ideges. Bunkó. Makacs. Idő. Féltékeny. Gúnyos. Érthetetlen. Megmagyarázhatatlan. Kérdéses. Újak. Jobbak. Szarházik. Meglepett. Megbántott. Menedék. Sajnálat. Szeretet. Utálat. Hazugság. Megjátszás. Sérült. Hibás. Boldog. Boldogtalan. Gyenge. Zárkózott. Titkos. Érzelmek. Lennék. Valaki. Elárult. Vagyok.

Sosem lesz jó

Ez már el lett cseszve. A szívem már sosem lesz nyugodt és boldog. Igyekszem elfeledni azt ami nem számít, de hiába. Az érzések nem múlnak el, az idő nem segít. A fájdalom ott van mindig. Senki nem tudja mi van a szívemben, a lelkemben, a fejemben. Olyan lettem akitől féltem volna kiskoromban, akit nem szerettem volna. Nem lettem kiegyensúlyozott, mosolygós, magabiztos mint akinek elképzeltem magam. Egyik pillanatban erősnek érzem magam és rendíthetetlennek, a másikban már szétesek. Nem tudok átlépni, túl lenni, kikerülni, elfelejteni. Képtelenség. Semmi nem segít, erre nincs megoldás. Ami megtörtént.. az a történetünk része. Kíváncsi vagyok meddig bírom ezt.

bizalom

Minden kapcsolatban két lehetőség áll fenn. Az egyik az, hogy teljességgel megbízol a másikban. Akár azért mert tudod, soha nem tenne semmi rosszat ellened. Tudod, hogy csak téged szeret és azért szerettél belé, mert nem lenne szíve a szemedbe nézni, ha más lány után kacsingat.
A másik az, hogy félsz. Folyton félsz, hogy egyszer azt kapod: "sajnálom, de megcsaltalak". Bármerre megy azon kattogsz, hogy vajon mit csinálhat, mit gondol és vajon mikor fordul át a gondolkodása arra, hogy elég.
Na és vagyok én. A harmadik lehetőség. Amiben igazából mindkettő benne van.
Az elején úgy gondolod, nem érdekel mi lesz, kevés egy csalódás ahhoz, hogy ledöntsön a lábadról. Aztán egyre komolyodik és egyre jobban félsz. Idővel egyre jobban kötődsz és egyre jobban félsz. Nem akarod elveszíteni. Nem akarsz megválni attól a kapocstól, szokástól, elképzeléstől, hogy ez örökre szól.
Úgy indultál neki, hogy éljünk a pillanatnak és nem számít ha egyik pillanatban téged, a másikban mást szeret. Aztán ölni tudnál azért, hogy biztosan téged szeressen örökké. Előjönnek azok amik régen bántottak, a fájdalmak, az emlékek. És végül mégis muszáj vagy úgy vele lenni, hogy nem tudod magadhoz láncolni az érzelmeit. Bárhogy bízol benne, bármennyire szereted és tudod, hogy szeret, mindig ott van a félelem, hogy megváltozik. Az egyetlen dolog ami láncol, az idő, a közös emlékek, meghatározó pillanatok és töménytelen szeretet.

Büszkeség

Most már el kell hinnem, hogy elég vagyok. Nem mások véleményében kell mérni azt, hogy mennyit érek. Aki a legjobban ismer, az én vagyok. Eddig saját magamra is kisebb rendűként tekintettem, elhittem, hogy nem érek semmit és engem úgy dobálhat ócska szavakkal bárki, ahogy csak akar. Most én dobálózom.

tehetetlenség

Van, hogy az élet túl sok pofont ad és már semmibe nem tudsz kapaszkodni. Semmi nem ad támaszt és reményt. Végső elkeseredésedben csak a sírás marad egyedül, mit élvezni tudsz. Nem érzed a biztonságot, a fényt az alagút végén, csak a nagy sötétséget. Mikor minden tőled telhetőt megtettél és még mindig semmi változás, pedig kifogytál a lehetőségekből. Ülsz és várod a csodát. Eljutsz arra a pontra, hogy már nem érdekel semmi. Mintha teljesen kilépnél az életedből és hatalma alá kerít a fájdalom. Nincs mit tenni..

tönkretesz

Végre minden jól alakul. Érzem, hogy akar valamit. Jól esik. Kezdek boldog lenni. Elengedem magam amíg maradhatok. Szeretem, hogy figyel. Minden olyan jól alakul. Lelkesedek a gondolattól, hogy talán.. Talán még szeret. Talán még szüksége van rám. Helyesbítve már. Már szüksége van rám. Rám. Nevetséges. És az is voltam. Hazaindultam és érdekes dolgot súgtak nekem. Mosolyogva válaszoltam: "Nem érdekel." Hogy ne érdekelt volna!? Összetörtem újra. Szánalmasnak éreztem magam. A lehető legnagyobbnak. Futottam, úgy mintha az életemből futottam volna ki és sírtam. Homályos volt a kép, a könnyek kitakarták az utat. Visszanéztem egy pillanatra és a kép örökre az emlékezetembe vésődött, fogta a kezét.. Megsemmisültem. És egyedül voltam. Én és a könnyeim a sötétben. Hazasétáltam nagy nehezen, fejemben egy borzalmasan fájdalmas képpel. Beléptem a kapun és játszottam. Játszottam, hogy minden rendben van, pedig nem volt.