Szeretlek

"Szeretlek"- ezt a szót könnyű kimondani, és a baj ott kezdődik hogy sokan ki is mondják oktalanul. Ezzel a szóval sokan játszadoznak, és nem veszik észre mekkora súlya van. Csak akkor mondd, ha tényleg úgy gondolod, különben többet ártasz vele, mint használsz!

Never give up

Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor élni sincs kedve. Valakinek többször, valakinek ritkán. Ez természetes, de eszedbe kell, hogy jusson az, hogy eddig miért harcoltál? Az élet egy ajándék! Még ha abban a pillanatban nehéz is elhinni, hiszen olyankor annyira el vagy keseredve, hogy bármire képes lennél. De később rájössz, hogy szerencsés vagy, mert olyan dolgok részese vagy amikért mások életüket adnák. Ezeket a dolgokat kell megkeresni és ÉRTÉKELNI. Nem arra kell gondolnod, hogy benned semmi sem jó, hogy tele vagy problémákkal. Csak a jó tulajdonságaidra gondolj, még ha ezt másnak be sem vallod, magadban tudnod kell, hogy szerencsés vagy...nekem elég ha te tudod, mondd azt hogy: "igen is, van itt helyem."

Minden embernek megvan a párja a világban. Egy olyan ember aki úgy fogad el, ahogyan vagy. A leggyönyörűbb, a legjobb ember vagy a számára, tökéletes.
Tudom, hogy mindenkinek vannak mélypontjai és hullámvölgyei, de gondolj arra ha nagyon mélyen vagy, onnan már csak felfelé vezet az út... SOHA NE ADD FEL! Bia(L)

I miss you

"Mikor rád mosolyog, de már nem úgy mint régen egy forró csók után. Most nem úgy, most csak talán örül, hogy lát, de a mosolya mögött már nem ez van, mint azelőtt. Csak nézitek egymást és megfagy a levegő, csak ölelnéd és csókolnád, és elmondanád, hogy hiányzik ha nincs veled, de nem lehet. Kirohannál, hogy üvölts, mert nem lehet a tiéd. Csak összekuporodva ülsz, és hallgatod őt miről beszél, figyeled őt, a mozdulatait, a szemét, a bőrét, a karját, amivel nemrég még téged ölelt, és a szívedbe mar a fájdalom, mert az a szem már nem fog úgy rád nézni, mint azelőtt. Már nem túrhatsz bele a selymes hajába. Már nem érintheted a bőrét. Már nem csókolhatod a száját. Már nem. Soha többé. De mikor utoljára érintett, ölelt és csókolt azt nem felejted el, egyetlen percet sem felejtesz el abból, amit együtt töltöttetek, és ha csak rövid időre is, és még ha titokban is melletted volt, a tied volt még ha nem is egészen,de bele sem gondoltál, hogy ez az utolsó csók, az utolsó ölelés. Talán akkor jobban magadhoz szorítod, vagy hevesebben csókolod meg, ha tudod, hogy ez az utolsó alkalom. De nem gondoltad végig, féltél és iszonyúan fájt. Mit kellett volna tenned? Miért engedted el? Már csak a kérdéseid vannak, amelyekre annyiféle választ adhatnál, de nem találsz megfelelőt. Nem tudod mi lett volna,ha.... Mit hoz a sors? Talán egyszer valahol, valamikor, és lesz még egy csók és még egy ölelés. Ennyi, vagy talán több? Nem is sejtheted. Csak az időre vársz, hogy az majd segít, és eldönt mindent. De még mindig fáj. Látnod kell. Senki sem tudhatja körülötted, hogy megveszel érte, és csak a remény marad. A remény, hogy egyszer csörög a telefon: „Hiányzol!”"

memories...

Ma délután kimentem a teraszra. Szeretek ott lenni, mert belátom az egész várost. Ránéztem a régi iskolára... a salakpályára és eszembe jutott megszámlálhatatlan emlék. Az ahogyan szenvedtünk, miközben 2000 métert futottunk... az, hogy szünetekben a kerítés mellett álltunk és a suli melletti patakot néztük, amikor futottunk a mókus után. Aztán ránéztem az épületre és eszembe jutottak a felelések, a dolgozatok, a fellépések, a farsangok, azok a csodálatos percek és azok az emberek akiket ott ismertem meg és ma már el sem tudnám képzelni az életem nélkülük... és ránéztem az útra, ahol jöttünk lovaskocsival az utolsó nap, majd a betonpályára ahol elbúcsúztunk egymástól...ezek talán kis dolgoknak tűnnek, de lassan egy éve, hogy történtek és nekem rengeteget jelentenek. Azt kívántam csak egy napra visszamehessek és átélhessem még egyszer...de hiába vágyom ilyesmire, nem lehetséges, azok az emlékek örökké a szívemben élnek, soha nem felejtem el...

"...embert barátjáról"

Elgondolkozom azon, hogy kik az igazi barátok.
Sokáig megakartam egyes embereket változtatni, én akartam belőlük jobb embert csinálni... hogy jövök én ehhez? egyszerűen szerintem egy igaz barát, ha látja, hogy egy olyan ember akit szeret, elrontja az életét, nem hagyhatja, úgy ahogy én sem akartam hagyni... de rájöttem, hogy nem érdemes. Most már nem akarom őket megváltoztatni, éljenek úgy ahogy nekik jó, de akkor abból a barátságból én nem kérek.
Én vagyok a gyenge, a naiv, ugye tudni illik... engem könnyen át lehet verni (elméletileg). rám nyugodtan felemelheti a hangját bárki, rám megharagudhatnak én úgyis megbocsátok... ez a lány aki talán eddig ilyen volt, most már nem fogja hagyni magát. Nem engedem, hogy bárki tönkre tegye az életemet, most már nem.
Azt fogjátok elérni, hogy önző módon csak magammal törődjek és mások érzéseivel ne, ahogyan ti teszitek. Sajnálom de nem adom meg azt az örömöt, hogy engem szomorúnak lássatok... ha nektek könnyebb megsértődni valami kis dolgon, mint hogy az alapjában is sok problémát együtt oldanánk meg, hát rendben, de akkor ne csodálkozzatok, ha ti lesztek rossz passzba, lehet hogy nem mellettetek leszek.

"mindig azok szúrnak hátba, akikben megbízol"

Ez nagyon igaz.
Azt hittem, a barátok azért vannak, hogy segítsenek ha rossz helyzetben vagy, támogassanak ha álmaidat akarod követni, és felsegítenek ha csalódottan összeesel...
A mai világban... már az igaz barátokban sem lehet megbízni? vagy csak én vagyok ennyire szerencsétlen, hogy engem mindenki át tud verni.
Na ITT AZ IDŐ, hogy megváltozzak... INNENTŐL KEZDVE nem érdekelnek a kétszínű barátok, ITT AZ IDEJE hogy kiálljak magamért...és IGENIS nem fogom hagyni hogy még egyszer porig alázzanak...MOST RAJTAM A SOR, hogy visszavágjak... de sajnos ez nem én vagyok... én ebben saját magamat teszem tönkre... nem tudok másnak fájdalmat okozni... azt hiszem tanulnom kéne a "barátaimtól".......

egy hely, távol mindentől

Mikor nincs kedvem, mosolyt álcázva emberek elé menni, bujkálva a saját érzéseim elől...
mikor mindenki idegesít és egy kis magányra vágyom...
mikor megbántanak, vagy úgy érzem senki sem szeret, átnéznek rajtam...
mikor az egyetlen dolog ami megnyugtat azok a gondolatok, amelyek a múltba nyúlnak vissza, felidézve az emlékeket...jó lenne egy hely, ahová elrejtőzhetnék, csak én és a gondolataim..lehet, hogy félénk vagyok és megfutamodok a kihívások elől... de néha szükségem lenne egy helyre, ahol biztonságban érezhetem magam, a fájdalmaktól és a csalódásoktól távol...