Egyfolytában a sírás kerülget. Néha elfelejtem mi az ami számít, és néha mindent félreteszek és csak élek, csak megyek a vakvilágba, meg se állok. De nem megy, sokszor darabokra hullok, és csak fekszek szétheverten a földön, és csak arra gondolok, miért nem megy nekem olyan könnyen semmi mint másnak? Tudom, hogy vannak tőlem sokkal szerencsétlenebbek, ezért is érzem magam önzőnek! De valami nincs rendben, mintha valami őrülten szedne szét... talán az érzéseim, amiket nem tudok vissza fojtani, vagy lehet, hogy pont az a baj, hogy túlságosan is leplezni akarom azt amit érzek. Egyfolytában ideges vagyok, egy kis dolog úgy fel tud húzni, hogy legszívesebben valamit széttörnék...
Jól esne, most kevés dolog van ami jobban esne egy hatalmas ordításnál... igen, abban az ordításban nem csak feszültség lesz, hanem az összes fájdalom, érzelem amit magamba fojtottam az évek alatt...abban minden benne lesz... de még nem állok készen hogy elengedjem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése