shelter

The life is a fairy tale.

an old story

Szerelmesen beszélt hozzám. Helyesbítve írt. Érzelmekkel teli üzenetei csak úgy villanyozták fel a fantáziám. Fogalmam sem volt a szerelem valódi jelentéséről. Mindaddig tévhitben éltem a szerelmet illetően, amíg benne mást leltem meg. A szerelem valódi tünetei jelentkeztek nálam miután oly sokat beszélgettünk, mindenről, de legfőképp a szerelmeiről, az érzéseiről. Őszintén mondom, nem zavart, hogy ismertem a szerelmi életét ami már akkor intenzíven létezett, az elején még csak meg sem fordult a fejembe, hogy akár több is lehet az érzésem felé egy szimpla barátságnál. Aztán egyre jobban megismertem, az akkori énjét. Olyan magabiztosnak tűnt és tapasztaltnak. Én meg ültem, és minden egyes szónál átgondoltam, hogy helyes-e vagy nem. Elküldtem és féltem a választól.
Akkor már tudtam, hogy más az érzésem amikor megláttam és az a szeleburdi szívem úgy kalapált hogy lelassítani lehetetlen volt. Próbáltam ellenállni és magamnak sem bevallani, hogy már nem barátként nézek rá, mert féltem a csalódástól.
Tudtam, hogy rólam beszél mikor egy lányt emlegetett, talán ez okozta hogy fülig beleszerettem. Mert olyan szépen beszélt arról a lányról..rólam. Úgy gondoltam, hogy csak ő tudja nekem megtanítani hogy szeressek tiszta szívből.. és megtette. A "szerelmetlen" szívembe olyan szerelmet alakított ki amiről álmodni sem mertem. Úgy éreztem, hogy azalatt a 3 hét alatt úgy szeretett mint még senki az életemben. Rosszul éreztem talán. Csak még kisfiú volt. Összezavarodott, átgondolatlan, felelőtlen kisfiú.
És otthagyott, mikor már megbolondultam érte. Egyedül, tehetetlen voltam és fogalmam sem volt, hogy mi miért történik. Elkeseredtem. Hiszen annyi év kellett, hogy megtudjak valakit szeretni és mire sikerült ő már nem engem akart. Vagy épp ő sem tudta, hogy kire van szüksége. Folyamatosan ő járt a fejemben. Néha kevésbé, volt, hogy mindig.
Vele álmodtam, ő volt az első gondolatom mikor felébredtem. Sírtam és sírtam mintha attól jobb lett volna, végül is segített is, de nagyrészt magamba tartottam. A párnámra hajtottam a fejem és néztem a szobám.. aprócska részleteit. A székem, az ágyam és újra lejátszódott bennem a boldogság. Az, hogy ő is az volt mellettem. Tudtam, hogy az volt mert emlékszem rá. Emlékszem ahogy nevettünk, emlékszem a mondataira, a szavaira, arra, hogy mindez őszintének tűnt. Még ha ő mindenáron, minél gyorsabban ki is akart lépni ebből a szerelemből, én tudtam, hogy ez neki is többet jelentett egy szimpla 3 hetes kapcsolatnál.
Találkoztunk párszor. Megmondom őszintén, csak miatta mentem ki, hogy lássam. Ha nem is szólt hozzám, tudtam hogy ott volt és láttam mit csinált. Kérdések ezrei fogalmazódtak meg bennem.. "Már nem érdeklem." "Gondol rám néha?" "Csak nekem megy ez ilyen nehezen?"
Sokszor gondoltam, hogy most már nem érdekel, mert fájdalmat okozott és keresek mást. Biztos sikerül megszeretnem idővel mást is. Úgy éreztem kell valaki, aki elfeledteti velem. Volt, hogy tényleg úgy éreztem hogy megleszek nélküle, aztán megjelent és újra visszaestem, és menthetetlenül újra beleestem.
Minta sosem tudtam volna elfelejteni, mert mikor már majdnem, akkor leborította a képzeletbeli "túl vagyok rajta kártyaváramat", nem engedte, hogy kikászálódjak belőle.
Majd mikor kint voltunk a többiekkel. Próbáltam boldogságot színlelni. De az a kibírhatatlan tudatlanság. Ott álltok egymás mellett, mindketten tudjátok mi történt és úgy csináltok, mintha már mindketten túl lennétek a történteken. Vártam a pillanatot, hogy megszólítson. Minden szava az emlékeimbe vésődött. Ott volt, az a tekintet, amit nekem címezett. Azalatt az egy év alatt az tartotta bennem a lelket. Éreztem, hogy másképp nézett rám. Azt, hogy félve szól hozzám. Azt, hogy csillog a szeme és enyhén belepirul az arca ha rám néz. Ez megnyugtatott. Nekem elég volt ahhoz, hogy tudjam, hogy a fiú aki megtanított szeretni, vissza fog térni hozzám, mert ő is tudja, hogy mellettem van a helye.

i'm nothing without you

Will you still love me?

"Hot summer nights mid July 
When you and I were forever wild 
The crazy days, the city lights 
The way you'd play with me like a child 
Will you still love me when I'm no longer young and beautiful 
Will you still love me when I got nothing but my aching soul 
I know you will, I know you will 
I know that you will 
Will you still love me when I'm no longer beautiful 
I've seen the world, lit it up as my stage now 
Channeling angels in, the new age now 
Hot summer days, rock and roll 
The way you'd play for me at your show 
And all the ways I got to know 
Your pretty face and electric soul 
Will you still love me when I'm no longer young and beautiful 
Will you still love me when I got nothing but my aching soul 
I know you will, I know you will 
I know that you will 
Will you still love me when I'm no longer beautiful 
Dear lord when I get to heaven 
Please let me bring my man 
When he comes tell me that you'll let him 
Father tell me if you can 
Oh that grace, oh that body 
Oh that face makes me wanna party 
He's my sun, he makes me shine like diamonds"

tapasztalatból merítek

Sokszor van olyan, hogy apával mélyen el tudok beszélgetni. Nem akar kioktatni, nem próbál kíváncsiskodni, egyszerűen csak őszintén beszélgetünk mint apa a lányával. Én kérdések sorozatát teszem fel neki, mert iszonyúan érdekel minden a múltból, a megszületésem előtti, meghatározó szakasza életüknek. Mindez olyan érdekes. Mesél és csak mesél. Mik azok a dolgok amiket másképp csinált volna, mik azok amik élete legjobb döntései voltak, és melyek voltak azok a pillanatok az életében amelyekre örökre örömmel vagy épp szomorúan emlékezni fog. Rám minden információ tanító hatással van.

"Mikor annyi idős lehettem mint te, nem szabadott volna elkezdenem dohányozni, de ugye ebben a korban nem foglalkozik a fiatal, hogy mi lesz a jövőjével és úgy van vele, hogy egyszer meg kell halni, de arra nem gondolnak, hogy miben és mikor. Ha tehetném most visszapörgetném az időt és nem kezdtem volna el. Mert emiatt most 40 évesen bánkódok és félek ennek a következményeitől. A tinédzserkor erről szól, az élet 360°os átfordulása. Az önállóság, a felelősség megtanulása, a felnövés időszaka, az életet meghatározó kezdet, amit nem szabadna félvállól venni, de bele tartozik ebbe az is, hogy ebben a korban búcsúztatjuk a gyerekkort és lépünk át a felnőttkorba és persze ezt méltóan el kell búcsúztatni gyönyörű élményekkel."

Kevés az a velem egykorú aki ezt fel bírja fogni, és szinte nem létezik olyan aki ezt így is csinálná. De talán én gondlom rosszul.