Hogyan is kezdődhetett mindez.. maga a rejtély számára is. Mindez, ami miatt szenved, ami tönkre teszi az életét. Régen forrhatott ki valamiből, vagy talán nem. Egy biztos, nem pillanatok műve. Talán tettek, szavak váltották ki, talán minden egyszerre. Emlékezetébe vésődött az, ahogyan elalvás előtt viselkedett. Az, hogy félt mindentől, így elregélt magában egy komplett szöveget amivel esdekelt azért, hogy sose történjen semmi rossz a családjával és vele sem. Az érzés benne mikor fel kellett állnia, hogy elmondjon egy verset akkora gondot okozott mint másnak 10 injekció egy helyre, amit ő simán eltűrt volna. Hiszen ő fordítva működik, vagy valahogy másképp. Az, ahogyan meg kell nyilvánulni mások előtt, és később az a tudat, hogy nem tudja azt mutatni amit tud, ami telik tőle, elkeserítő. Rástresszelt mindenre, a legapróbb dolgokra is. Hogy miért? Ez az egyik kérdés a sok közül amire rejtélyes a válasz. Senki nem tudja, még ő maga sem. Az önkontroll, az önbizalom, a magabiztosság hiánya miatt, ami évek alatt lerombolódott, vagy talán ki sem alakult soha.. létrejött egy félelem. Egy pánik. Pánik mindenféle helyzettől, legfőképp ismeretlentől. Gondoltok százai cikáznak a fejében, vajon mi lenne a megoldás? Egy féléve még úgy gondolta, hogy magában le tudja rendezni azt a több évi fájdalmat és felgyülemlést. Aztán emlékszik egy hangra -még a fogorvosnál ült- pánik tört rá, erősen. A fogorvos szavai visszacsengnek füleiben. "Egy 16 éves lánynak durva, és nem lenne ajánlatos nyugtatót szedni!". Apukája semmit nem sejtett a problémáról, legalábbis a súlyosságáról.
A nyár közepén kezdődött minden ami felforgatta az életét teljesen, ezzel együtt másokét is. Rájött mindenki, hogy ez nem egy egyszerű tiniizgalom, ami néha-néha stresszhelyzet esetén felbukkan mint általában mindenkinél. Ez nem szimpla "tenyér dörzsölős" izgalom. Ez más. Mikor reggel fejvesztve kapkod a levegőért, a szíve majd kiugrik, a gombóc szinte kőkemény a torkában, az izmai megfeszülnek, a világ kikapcsol körülötte, átadja magát a pániknak. Segítségért sír a szüleinek, hiszen nem tudja, hogyan kezelje ezt az elszabadult érzést. Mintha egy ketrecbe lenne bezárva és sehol sincs kiút, sehol sincs megfejtés. 16 évesen xanax-al kelt és feküdt. Mára már 2 másik gyógyszerre váltott, ami endorfin hiányát csökkenti, valamilyen szinten. Néha teljesen elhagyja magát és a feladás gondolata is felmerül benne, de ott van mellette a családja, a barátja, a barátai és ők segítenek neki a figyelem elterelésben, az élet szépségét megkeresni ha pillanatnyilag elvesztené. Oly nehezen kezeli, olyan megfejthetetlennek tűnik az egész, és egyenlőre nem találja a biztos pontot, azt a pontot, ami azt jelzi, hogy túl van rajta. Túl akar lenni rajta és élni akarja az életét.
Tudod mi a legszomorúbb ebben az egészben? Hogy az ő.. én vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése