Apukám mindig is nagy hatással volt/van rám. Igazából, szinte biztos vagyok abban, hogy ő határozta meg a személyiségem egy részét. Azt, hogy mennyire vagyok talpraesett, magabiztos, és érzékeny. Az ő szavai tettek ilyenné és mégsem tudok rá haragudni. Mégsem akarom, hogy megtudja azt, hogy nap mint nap harcot vívok odabent, mert nem akarom, hogy bántsa.
Sokszor beszélt, viselkedett velem úgy, amit anyukám sem tartott jónak. Sokszor vágott olyat a fejemhez, ami a legbántóbb volt számomra. Sokszor emelte fel a hangját olyannyira, hogy valami összetört bennem, talán ez tett engem erőssé..és közben törékennyé is. Lehet, hogy csak meg akar edzeni az élet kihívásaira, csalódásaira, hogy ne érezze a lelkem olyan kibírhatatlan csapásnak. Talán tudatosan akar nekem jót, talán nem.. de bárhogy is van, nem akarok fájdalmat okozni neki, inkább mosolygok akkor is ha fáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése