Sok-sok éve halmozódik bennem valamiféle stressz és nyomás. Igaz, sosem voltam kőkemény idegzetű ember, mindig az átlagosnál érzékenyebbek közé soroltam magam. Volt, hogy kisebb nagyobb dolgok miatt stresszeltem, de leginkább magamban tartottam és úgy éreztem, hogy elmúlt, vagy inkább enyhült..de ezzel hogy nem mondtam senkinek inkább csak erősödött és kellő alkalmat kapott rá, hogy ezen a nyáron előtörjön.
Hogy mi az oka? Senki, csak én.
Hogy mi ez az egész? Magam sem tudom.
Hogy mit érzek ilyenkor? Kilátástalanságot, félelmet, pánikot..mint aki nem kap levegőt. Nincs étvágyam, nem tudok aludni..magyarul magamat teszem tönkre.
Néha jobb, néha rosszabb..van, hogy segít a gyógyszer, de van, hogy semmi sem.
Az egyetlen kívánságom, hogy elmúljon és igazán élhessek. Úgy érzem, hogy nem tudok megfelelni senkinek, mert mindenki jobbat érdemel nálam, de félek a gondolattól, hogy magamtól kell megoldanom.. az agyamon kell átállítani valamit, hogy az egész felfogásom megváltozzon. Mert mikor anyához sietek sírva, hogy segítsen, abban a mondatban az egész lényem benne van, az összes bizalmam, reményem, hogy valaki tud nekem segíteni kimászni a "semmiből".
Hogy mi az oka? Senki, csak én.
Hogy mi ez az egész? Magam sem tudom.
Hogy mit érzek ilyenkor? Kilátástalanságot, félelmet, pánikot..mint aki nem kap levegőt. Nincs étvágyam, nem tudok aludni..magyarul magamat teszem tönkre.
Néha jobb, néha rosszabb..van, hogy segít a gyógyszer, de van, hogy semmi sem.
Az egyetlen kívánságom, hogy elmúljon és igazán élhessek. Úgy érzem, hogy nem tudok megfelelni senkinek, mert mindenki jobbat érdemel nálam, de félek a gondolattól, hogy magamtól kell megoldanom.. az agyamon kell átállítani valamit, hogy az egész felfogásom megváltozzon. Mert mikor anyához sietek sírva, hogy segítsen, abban a mondatban az egész lényem benne van, az összes bizalmam, reményem, hogy valaki tud nekem segíteni kimászni a "semmiből".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése